avatar bejegyzései 
Avatar: Minden idők (pontpontpont)
A héten véglegesen is történelmet írt az Avatar, nem mintha ez eddig kérdés lett volna. A cím magyarázatra szorul, és ezt próbálom majd kicsit elemezgetve megfejteni mindenki számára. Hiába a számok, és az összehasonlítás, azért ez még nem minden, de ne vegyük el a film érdemeit, mert nem kevés van neki.
Kezdjük ott, hogy a december középen bemutatott film nem talált legyőzőre. Immáron a 7. hétvégéjét nyerte meg, és hétköznap is szépen menetelt előre. Hogy meddig? Nos, 47 nap alatt másodjára is elsüllyedt a Titanic, köszönhetően a hatalmas bevételeknek.
Január 23-án megdöntötte a Titanic nemzetközi bevételeit (ezzel egyébként mindig bajban vagyok, szóval összbevétel mínusz amerikai bevételek) majd január 25-én az összbevételek alapján is az első lett. És egészen február 2-ig kellett várni, hogy az amerikai bevételeknél is az élre álljon. A Titanic 252 nap alatt érte el egyébként a "hazai" 600 milliót, ezt az Avatar 47 nap alatt tette meg. Az összbevételek pedig már 2 milliárd dollár felett vannak. A Titanic 1,8 milliárdos rekordja tehát a feledésbe merülhet szépen lassan. James Cameron újra a csúcsra ért.
Mint ahogy eddig is nagyon jól tudtuk, az éremnek két oldala van mindig. És ne legyünk vakok annyira, hogy csak ezeket a hatalmas számokat figyeljük, még akkor sem, ha meggyőzőnek mutatkoznak. Az Avatar hazai bevételeinek 81% 3D vetítésekből származik (64% normál 3D 16% IMAX 3D). Ehhez tegyük hozzá azt is, hogy 7 és 8 dollár között van egy átlagos jegy ára (Titanic idején 4 - 5 dollár között volt). Az IMAX 14 dollár felett mozog. Ezekkel csak annyit szerettem volna mondani, vagy arra rámutatni, hogy ha okosan gondolkodunk, a 3D és az IMAX miatt jelentősen megnövekedhettek a bevételek, de ez még nem azt jelenti, hogy mondjuk annyian látták a filmet, vagy vettek rá jegyet, mint mondjuk a Titanic-ra. Van még egy érdekes lista, ami az inflációval is számol (a legtöbb év legtöbb filmjét) figyelembe veszi), ezen "csak" a 21. az Avatar. Mondjuk kit érdekel, hogy az Elfújta a szél az első?
Tudom ez kicsit most szőrszálhasogatás volt, be is fejezem. Az Avatar a héten még "csak" az 50. napjánál tart. Elnézve a heti filmeket, még ezt a hétvégét is az élet fogja tölteni. De nem is ez a lényeg, maradjunk annál, hogy még súlyos milliók fognak befolyni, és szerintem senki sem tudja megmondani, hogy hol a vége. 2,1 milliárd vagy 2,5 milliárd?
A bejegyzés végére még annyit, hogy a Titanic 200 millióból készült, illetve már akkor is lehetett hallani arról, hogy a hajó elsüllyesztéséhez kialakított medence és az "egyéb" költségek 200 millióra rúgtak. Az Avatar ehhez képest hivatalosan 240 millióba került, plusz még jön a technika és az előbb nem említett marketing. Ha ezt mind figyelembe vesszük, akkor az Avatar közel 500 milliónál állhatott meg. De ez csak találgatás és okoskodás.
Így készült Pandora - Avatar
Még csak egy hónapja van a mozikban, de a bevételek mellett, már arról beszélünk, hogy mi lesz rajta a dvd-n. Ami szerintem kötelező darabja lesz sokunk gyűjteményének. Mielőtt még ott tartanánk a Yahoo! volt olyan rendes, hogy adott nekünk egy kis betekintőt a film készítésébe:
Ha van egy kevés időtök mindenképpen nézzetek bele. 22 perces, és sok mindent megtudhatunk belőle. A dátumokat/éveket érdemes figyelni. Mondják is, de ki is lesz írva, hogy mikor kezdődtek a próbák, előkészületek és így tovább.
Box Office: Avatar (3)
Még nem sikerült lejönni a cuccról, de ahogy látom nektek sem. Az Avatar nálunk is, és világszerte is mindenhol, nagyon jól tartja magát. És ez a bevételeken is meglátszik. Ki emlékszik még az első hétvégére? A "csak" 70 milliós kezdésre. A kisebb siránkozásra, és az akkori jóslatokra?
Azóta eltelt 20 (!!!) nap, és az AVATAR lett minden idők második legjobb filmje. Na persze a bevételekre gondolok. A Titanic után egy újabb Cameron film következik tehát, közel 1,2 milliárddal a zsebben. Mit hozhat még a jövő? Lehet tippelni, megteszem a sajátomat is, meglátjuk mennyire jön be.
Hazai pályán szerintem az 500 millió megállítja majd, amivel nem fogja megdönteni a Sötét Lovag bevételeit, így majd "csak" harmadik lesz. Nemzetközileg viszont megüti az egy milliárdot. A vége szerintem tehát 1,5 milliárdnál lesz. A Titanic itt legalábbis nem fog elsüllyedni. Nektek mi a véleményetek? Hol fog megállni a film?
Korábbi bejegyzések: a filmről, a bevételekről, másodjára a bevételekről.
Box Office: Avatar (2)
Remélem nem unjatok még, igazából nem sok hír van mostanában. Írni meg szeretnék valamiről mindenképpen, az Avatar a második hétvégével pedig hozott egy kisebb meglepetést. Igazából ha jobban belegondol az ember, akkor a második hétvége eredményei annyira nem meglepőek. Sőt, talán egy nagyon kicsit még várható is volt.
A bevételekre rátérve, 75 milliót termelt a második hétvégén, ami 2,6 % -os visszaesés az első hétvégéhez képest. Ez gyönyörű! Mást nem tudok rá mondani. Ráadásul ezt egy olyan hétvégén hozta, ami 1982 óta a legjobb hétvége, az összes film bevételeit nézve. Nem nagyon van mit mondani arra, hogy ilyen rövid idő alatt már 200 millió felett van, ráadásul összesen már több mint 600 millió dollárt gyűjtött a film. Most már talán nem kérdés az egy milliárd!
Box Office: Avatar
Miután megnéztük a filmet, pihentünk rá két napot, csak egy dologra vártunk, az első bevételi eredményekre, amelyek vasárnap este (igaz még csak becsült formában) megérkeztek. Azóta eltelt egy újabb nap, és lehetett emészteni az amerikai és az összes többi ország bevételeit.
Először jöjjenek csak a számok: amerikai közönség 77 milliót hagyott a pénztáraknál. A többi országból bejövő eredmények pedig 159 millióról számolnak be. A szakemberek 90 milliót reméltek egyébként, "csak" 77 lett, amivel sok rekordot nem döntött meg. Viszont érdemes azt megemlíteni, hogy a hatalmas hóvihar miatt többek szerint egy jó 10 milliós bevétel kiesett. De ha csak ezeket a számokat nézzük, ez sem a világvége. Igaz én is keveslem, meg vártam a csodát, de ez a film nem egy hirtelen kialvadó tűz, hanem még jó pár hétig ott fog izzani a mozikban, így van ideje még rengeteg pénzt gyűjteni.
A 77 millió egyébként azt is jelenti, hogy 300 ezer dollárral alul maradt minden idők legjobb decemberi kezdésénél. Viszont a 77-ből 52-t az IMAX és 3D pénztáraknál szedett össze, amivel magasan a legjobb eredményeket érte el. Ráadásul ha nagyon hasogatni akarjuk azt a bizonyost, akkor jegyezzük meg, hogy ez minden idők legjobb decemberi filmje, ami nem folytatás, vagy előzmény, vagy bármi más feldolgozás, hanem egy teljesen önálló alkotás.
A folytatás még sok jót tartogathat a filmnek. A végeredmény szerintem 300 millió körül várható így rövidebb távon, a többit majd meglátjuk. Nálunk egyébként 135 millió Ft-ot hozott a film, 97 ezren látták országosan. Ez volt egyébként 2009 harmadik legjobb kezdése. Még egy apróság, idén minden jegy elkelt az IMAX vetítésekre.
AVATAR (AVATAR)
Szokás szerint, ha egy nagyon várt filmről kellene elkezdeni bármit is írni, a legtöbb esetben bajban vagyok. Azon gondolkodok jelenleg, hogy mennyire fogom tudni helyén kezelni az élményt, amit ez a film nyújtott? Mennyire jön ki belőlem az átlagos, filmekért rajongó oldal, vagy mennyire veszi át a terepet az, hogy lassan évek óta próbálok általam megnézett filmekről véleményt/kritikát alkotni? A premier után, és talán még most is, a rajongó rész hatalmasodik el bennem. Nem vagyok benne biztos, hogy feltudom építeni normálisan ezt a bejegyzést, úgy ahogy esetleg (szerintem) kellene, sokkal inkább csapongásba fog átmenni, melyben minden sorban ott kellene legyen, hogy "ez hatalmasat ütött".
Egy nagyon hosszú várakozáson vagyunk túl, amit azt hiszem sikerült megkoronázni. Igaz ez a "hosszú" elég bután néz ki egy olyan bejegyzésben, melyből kiderül, hogy ezen az oldalon az első Avatar közeli írás idén májusban jelent meg, a film iránt több mint egy éve kezdtem el érdeklődni, és James Cameron már 15 éve ezen dolgozik. Viszonyítás kérdése az egész, de amennyire ő örülhetett annak, hogy elkezdhetett dolgozni élete nagy álmán, olyannyira volt jó érzés nekünk minden percét nézni ennek a filmnek.
Egy szokásos bejegyzésben most jönne az a rész ahol a történetről mesélnék. De itt lelkesen ki is hagyom ezeket a sorokat, vagy csak nagyon keveset osztok meg ebből. Főleg azért teszem ezt, mert nem tartom annyira fontosnak a sztorit. Mint ahogy azt is gyorsan hozzá kell tennem, nem volt ez a része a filmnek akkora csalódás, mint amennyire tartottam tőle. Szóval Jake megérkezik a Pandora nevezetű bolygóra, ahol egy hatalmas beruházás közepén találja magát, melynek célja a bolygón található nagyon értékes kőzet meglelése és felszínre hozása. A probléma akkor kezdődik, amikor rájönnek az emberek, hogy ez a "kőzet" a helyi őslakosok, a Navik lakhelye alatt található. Kezdetben diplomáciai megoldásra törekednek, melynek sikeressége érdekében kifejlesztenek egy olyan technikát, amivel a közelükbe tudnak férkőzni.
Innen merre tovább? Az előzetesek alapján biztos mindenki kitalálta már, hogy mi is lesz a folytatás. Viszont mindenkinek garantálhatom, hogy a történet is okozhat kellemes meglepetéseket, attól függetlenül, hogy a film egyik leggyengébb eleme ez.
De mint már egyszer írtam, minden viszonyítás kérdése. Főleg azért, mert ha az ember egy ilyen látvánnyal találkozik, akkor természetes (szerintem), hogy ettől minden csak gyengébb lehet. A film után az első gondolatom az volt, hogy költözünk a bolygóra, vagy legalább még órákon keresztül szeretném nézni mindazt, amit Cameron elénk rakott. Mert ez bizony gyönyörű. És akkor nagyon finoman fogalmaztam. Ennyire élő tájat én álmomban sem gondoltam volna, hogy kapni fogok. Lélegzett, mozgott minden. Egyszerűen üdítő látvány volt, és kérem innentől kezdve magasról nem érdekel milyen történetet rakták alá, vagy milyen párbeszédek hangzottak el.
Cameron megálmodott valamit, megtervezte, elénk rakta, nekünk csak az a dolgunk, hogy fogyasszuk ezt a terméket. Ráadásul azt a lehetőséget is megkapjuk, hogy tátott szájjal tegyük ezt, mert abban nincs kétség, hogy a most, erre a filmre kifejlesztett technológia önmagáért beszél. Pandora nem egy CGI, számítógépen alkotott világ, hanem egy élő, szemkápráztató valami, amibe egyszerűen nem lehet belekötni.
A látvány mellett, amit egy szóval vagy rengeteg bejegyzéssel is csak éltetni lehet, meg kell említenem, hogy megvannak a filmnek a sajátos jegyei. Próbál mindenkihez szólni, próbál okos és magvas gondolatokat megosztani. Vannak benne nagy hegyi beszédek, értékek - kultúrák találkoznak egymással, és ha nagyon komolyan szeretnénk venni, akkor bizony próbál hozzánk szólni, hogy mi emberek bizony "ilyenek" meg "olyanok" vagyunk.
A színészek amellett, hogy szerintem nagyon élvezték ezt a munkájukat, remekül hozzák karaktereiket. Mind az emberi mind a navi oldalon élvezhető játékot láthatunk, ami miatt tovább erősödik bennem az az érzés, hogy ez egy nagyon jó film. Sam Worthington-ról nem mondhatom azt, egy főleg látványra épülő film esetén, hogy beérett, de volt egy pillanata a filmnek, amikor meg kell emelnem a kalapom, hogy ilyen apróságokra is figyeltek. Sigourney Weawer mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Egyszerűen élt a szerepben, jó volt látni őt, és nyugodtan rámondhatom, hogy egy badass csajt hozott ismét. Zoe Saldana-ról pedig csak annyit, hogy igazi nő volt. Azt hiszem ennél nagyobb dicséretet jelenleg nem tudnék írni róla.
Értékelés: AVATAR - Látvány: 10/10 Történet: 7/10
Nem tudom, és nem is akarom egy kalap alá venni a kettőt. Több helyen olvastam, és igazat adok ezeknek az írásoknak, hogy Cameron biztosra akart menni a történettel. De nem volt ez annyira rossz vagy gyenge mint korábban hittem. Ráadásul nagyon sok esetben a Mátrix ugrott be, amellyel szerintem nagyon sok hasonlóságot mutat a film. A szereplők teljesen jók, a megépített világ csillagos ötös, egyértelmű, hogy ezt a filmet látni kell.
Azt is tudom ugyanakkor, hogy egy kritika akkor igazán jó, ha negatív. Az Avatar-on is sok helyen lehetne fogást találni. A már említett gyengébb, vagy biztos történet, olykor a mesélés menetének lassulása, de valahogy ezeket feleslegesnek tartom felhozni. Lehetne abszolút kritikus szemmel nézni, vagy divatból fikázni, de minek? A látvány önmagáért beszél. És ez nekem most elég volt. A többiről, a negatív dolgokról meg írjon az, aki pénzt is kap érte. Én egyszerű rajongóként odavagyok a filmért, pont.
Ha azt gondoltátok, hogy itt vége, tévedtek. Jöjjön még egy kevés személyes élmény, amelynek nem akarok egy külön bejegyzést áldozni:
Hat új AVATAR videó
Egy héttel a premier előtt már nem szeretném megnézni ezeket a videókat. Kibírom, mert a moziban szeretnék még örülni új jelenetnek. Igazából nem is értem, hogy így a végére miért kell még ennyit kidobni. Az is lehet, hogy egy új jelenet sincs már ezek között, és csak én pörgetem túl a dolgokat, de akkor is, csak saját felelősségre:
A képre kell(ene) kattintani, és menni fog minden.
AVATAR - még 9 nap
Ha jól számolom. Találkozunk az első vetítésen? December 17-én, 00:01-kor kezdődik. A jegy már megvan. Most már csak az a kérdés, hogy mennyire lesz nagy élmény a film? De erről lesz még időnk beszélni, jöjjön most egy IMAX plakát:
A címke segítségével rengeteg Avatar közeli anyagot bányászhattok elő.
Magyar plakát: AVATAR
Nem kellett azért nagyon sokat várni arra, hogy magyarul is kijöjjön egy Avatar plakát. Arrá már sokkal többet, hogy én is kirakjam. Pár napig ültem mindenen, hogy ma rájöjjek, sok mindennel le vagyok maradva. De ez senkit sem érdekel, gondolom:
![]()
Jegyeket december 3-tól lehet venni az IMAX előadásokra.
AVATAR jegyeket hozhat a Mikulás
December 3-án kezdik meg az AVATAR jegyek értékesítését, na nem akárhova, hanem a jelenlegi egyetlen IMAX moziba. A bemutató december 17-én lesz, szóval lehet rohamozni a pénztárakat. Addig meg nézzük ezt az új plakátot:
A címke segítségével nézhető a többi anyag is a filmről.
AVATAR - Újabb jelenet
Még mindig ott a hatalmas kérdőjel a fejem, jobban mondva a film felett, hogy ez vajon tényleg ütni fog? Mutatok most nektek egy újabb jelenetet, ami biztos nagyon jó lesz a moziban, de így egyáltalán nem növeli a várakozást. Valahogy nem is érzem én ezt annyira erősnek, persze ez csak most van így. Tartom magam vissza, meg a várakozást próbálom csökkenteni kicsit a negatív hozzáállással:
Bemutató december közepén. Mint azt már nagyon jól tudjátok, ugye?
Nemzetközileg is Avatar
Jön, jön, jön...Már csak egy hónap fiúk, lányok!
Avatar - Első Tv Spot
Beindult az Avatar henger? És az lehetséges, hogy ez az első (hivatalos) tv spot? Tudja a franc, az a helyzet, de ez a 32 másodperc is arról árulkodik, hogy bizony jó kis film elé nézünk. De ezt tudtuk eddig is, nem?
Eddigi Avatar bejegyzésekhez használjátok a címkét.
Avatar
Pörög az Avatar kampány, ami mondjuk egyáltalán nem meglepő, hiszen egy hónap van a bemutatóig. Most csak egy poszter, de lehet ez tetszik eddig a legjobban:
Nem kell mondjam remélem, hogy a címke segít előkaparni a többi bejegyzést.
Előzetes: AVATAR
Aki korán kel aranyat lel, tartja a mondás, amit a mai nap megváltoztatunk egy kicsit arra, hogy aki hamar tér magához, az AVATAR trailer-t láthat. Igaz még nem a legjobb minőségben, de már közelit hozzá. A feliratokkal meg ne foglalkozzatok. És igen, ahogy ígérték a történetből is megtudunk pár dolgot.
UPDATE: Itt a jó minőségű előzetes:
A bemutató továbbra is december közepén várható!




